Rendelési idők

Az új tanév indulásával szeretném újra tisztázni, hogy orvosi igazolást csak azoknak a gyerekeknek adok, akiket betegségük miatt kezeltem.
Az otthon, szülői hatáskörben kezelhető betegségeket szülői igazolással kell igazolni.
Orvosi igazolást mindig a kezelő orvostól kell igényelni. Ha a gyermeküket kezelő másik orvos nem igazolja a mulasztást, a távollét orvosilag indokolt idejét pontosan feltüntető lelet alapján tudok igazolást kiállítani.
Ha gyermeküket utólag, már egészséges állapotban hozzák a rendelőbe, "rendelésemen megjelent, vizsgálatkor fizikális eltérés nincs " szövegű igazolást adok ki.
A fentiek célja, hogy a valóban orvosi ellátást igénylő gyerekekre megfelelő idő és figyelem jusson. Ehhez kérem a Tisztelt Szülők és Pedagógusok együttműködését.
Kérem, hogy a beteg gyerekeket hozzák el vizsgálatra. Rendelési időben foglalt időpont nélkül is lehet jönni ( 2021. június óta).
Csak körülírt, nem sürgős, szóban vagy képpel jól illusztrálható panasz esetén lehet arra számítani, hogy email alapján is tudok tanácsot adni.
A gyógyító munka biztonsága érdekében továbbra is kérem, hogy csak sürgős orvosi ügyben telefonáljanak.

Adminisztratív vagy nem sürgős orvosi kéréseiket, kérdéseiket e-mailben tegyék fel. Az emaileket rendelési idő után tudom elolvasni és megválaszolni, így általában néhány nap átfutási idővel kell számolni.

A rendeléseket színkódok azonosítják. A csíkozott rendelésekre már nincs foglalható szabad időpont. Új időpont foglalásához kattintson egy rendelésre!

 
Beteg rendelés
 
Egészséges rendelés (csak foglalt időponttal!)
 
Elkészült dokumentumok kiadása
7:00
 
9:00
 
11:00
 
13:00
 
15:00
 
17:00
 
 
2023-10-04 SzerdaBeteg rendelés
13:00 - 15:30
Egészséges rendelés
12:30 - 15:31
Elkészült dokumentumok kiadása
13:00 - 15:30

2023-10-05 CsütörtökBeteg rendelés
08:00 - 11:00
Egészséges rendelés
08:00 - 13:00
Elkészült dokumentumok kiadása
08:00 - 11:00

2023-10-06 PéntekBeteg rendelés
14:30 - 18:00
Egészséges rendelés
14:30 - 18:00
Elkészült dokumentumok kiadása
14:30 - 18:00

2023-10-07 Szombat

2023-10-08 Vasárnap

2023-10-09 HétfőBeteg rendelés
14:30 - 18:00 - 4 szabad időpont
Elkészült dokumentumok kiadása
14:30 - 18:00

2023-10-10 KeddBeteg rendelés
08:00 - 11:00 - 4 szabad időpont
Egészséges rendelés
08:00 - 13:00
Elkészült dokumentumok kiadása
08:00 - 11:00

2023-10-11 SzerdaBeteg rendelés
13:00 - 15:30 - 5 szabad időpont
Egészséges rendelés
12:30 - 15:31
Elkészült dokumentumok kiadása
13:00 - 15:30

2023-10-12 CsütörtökBeteg rendelés
08:00 - 11:00 - 6 szabad időpont
Egészséges rendelés
08:00 - 13:00
Elkészült dokumentumok kiadása
08:00 - 11:00

2023-10-13 PéntekBeteg rendelés
08:00 - 11:00 - 6 szabad időpont
Egészséges rendelés
08:00 - 11:01
Elkészült dokumentumok kiadása
08:00 - 11:00

2023-10-14 Szombat

2023-10-15 Vasárnap

2023-10-16 HétfőBeteg rendelés
14:30 - 18:00 - 11 szabad időpont
Elkészült dokumentumok kiadása
14:30 - 18:00

2023-10-17 KeddBeteg rendelés
08:00 - 11:00 - 8 szabad időpont
Egészséges rendelés
08:00 - 13:31
Elkészült dokumentumok kiadása
08:00 - 11:00

2023-10-18 SzerdaBeteg rendelés
13:00 - 15:30 - 8 szabad időpont
Egészséges rendelés
12:30 - 15:31
Elkészült dokumentumok kiadása
13:00 - 15:30

2023-10-19 CsütörtökBeteg rendelés
08:00 - 11:00 - 9 szabad időpont
Egészséges rendelés
08:00 - 13:31
Elkészült dokumentumok kiadása
08:00 - 12:00

2023-10-20 PéntekBeteg rendelés
14:30 - 18:00 - 10 szabad időpont
Egészséges rendelés
13:30 - 17:05
Elkészült dokumentumok kiadása
14:30 - 18:00

2023-10-21 Szombat

2023-10-22 Vasárnap

2023-10-23 Hétfő

2023-10-24 KeddBeteg rendelés
08:00 - 11:00 - 9 szabad időpont
Egészséges rendelés
08:00 - 13:31
Elkészült dokumentumok kiadása
08:00 - 11:00

2023-10-25 SzerdaBeteg rendelés
13:00 - 15:30 - 8 szabad időpont
Egészséges rendelés
12:30 - 15:31
Elkészült dokumentumok kiadása
13:00 - 15:30

2023-10-26 CsütörtökBeteg rendelés
08:00 - 11:00 - 9 szabad időpont
Egészséges rendelés
08:00 - 13:31
Elkészült dokumentumok kiadása
08:00 - 12:00

2023-10-27 PéntekBeteg rendelés
08:00 - 11:00 - 9 szabad időpont
Egészséges rendelés
08:00 - 12:35
Elkészült dokumentumok kiadása
08:00 - 11:00

2023-10-28 Szombat

2023-10-29 Vasárnap

2023-10-30 HétfőBeteg rendelés
14:30 - 18:00 - 11 szabad időpont
Elkészült dokumentumok kiadása
14:30 - 18:00

2023-10-31 KeddBeteg rendelés
08:00 - 11:00 - 9 szabad időpont
Egészséges rendelés
08:00 - 13:31
Elkészült dokumentumok kiadása
08:00 - 11:00

2023-11-01 Szerda

2023-11-02 CsütörtökBeteg rendelés
08:00 - 11:00 - 9 szabad időpont
Egészséges rendelés
08:00 - 13:31
Elkészült dokumentumok kiadása
08:00 - 12:00